SZEMBESÜLÉS

– egy hiányregény belterjes története –

Nem hiánya jellemzi-e leginkább a Jelenvalót?

Cecil M. Joepardy

Félelmes is, időtlen is az ógörög tragédiák csírakeltő hatása.

Cs. Szabó László

A fragmentum úgy viszonyul a műegészhez, mint nászutazás a házassághoz.

Tsúszó Sándor

Annak a könyvnek az ötlete, amelyet az itt sorjázó oldalak igyekeznek megjeleníteni, 1989 környékén merült fel bennem. A konkrét munkát 1991-ben kezdtem el és hosszabb szünetekkel több éven át dolgoztam rajta, majd egy-másfél évnyi intenzív munkával 1996-ban fejeztem be. A következő években a regényem megjárt két kiadót és 4-5 pályázati fordulót. Mindkét helyen kiadták volna, ha kaptak volna rá támogatást. Mivel utóbbiak elmaradtak (magyarán: a kiadók a pályázatokon nem nyertek pénzt a kézirat megjelentetésére), így 1998-ban a Belvárosi Kiadótól, 2000-ben pedig a Tevan Kiadótól is visszavettem az anyagot és eltökéltem, hogy magam adom ki. Aztán meggondoltam magam... Talán jobb helyen lesz az Interneten, mint egy 300 példányos magam-terjesztette kötetben. Lássuk, érdekel-e valakit egyáltalán.

Jegyzetek
Utószó
Függelék

A Szembesülés internetes verziójának a készítését 2001. február 4-én kezdtem el. Az anyag weboldalakra helyezését február közepétől
folyamatosan végzem és hetente töltöm fel honlapomra.
Rendszeres olvasóim így részletről részletre ismerhetik meg a Szembesülést – amihez ezúton kívánok jó szórakozást.

Vissza az elejére

UngParty NetCafé