WERK 2

2001. febr. 4.

Ma elkezdtem a Szembesülés internetes változatának a készítését. Érdekes élmény... És öröm, hogy újra dolgozhatom rajta. Javíthatok, igaz, ronthatok is... Gálfalvi Gyuri mesélte, hogy amikor Marosvásárhelyen megalakították az RMDSZ szervezetét, ezt mondta a kollégáinak: „Barátaim, újra lehetőségünk van arra, hogy valamit elrontsunk. Fogjunk hát hozzá haladéktalanul.” Nos, én is haladéktalanul elkezdem lerombolni azt, amit - most már 11 éven át - KÖNYVnek, és csak könyvnek tudtam elképzelni. Meglátjuk, mit bír el a digitális technika. A nyomdafestékről már tudtam ezt-azt (mármint: hogy mit honyan bír el). A kilobájtokkal most ismerkedek. Én szívesen hagyom magam meghódítani.

A kezdés dátumának egyébként nem véletlenül választottam a mai napot. Február 4.: Elektra születésnapja. Kiderül, hogy ez jó avagy rossz ómen.

2001. febr. 8.

Elkészültem az induló oldallal és a Szünopszissal.

Gondban vagyok, hogy a Fölszöveget feltegyem-e. Hiszen ha valami, hát ez „könyves” dolog. A könyvnek van füle, sőt, „nálunk még a falnak is füle van”, mondogattuk valaha. Még a bilinek is van. No de egy weboldalnak?

Talán mégis felteszem. Legfeljebb kilóg a lófül.

2001. febr. 14.

Most, hogy az Előszó második felével is elkészültem, arra döbbenek rá, hogy ezzel az internetes publikálással megszűnnek korábbí lelekiismereti vívódásaim. A Szembesülés több helyén is célzok rá, a Werk 1-ben pedig talán ki is mondom, hogy a regényemnek ezt a „nem létezését” voltaképpen azért találtam ki, mert a görögösítő elvonatkoztatások ellenére a leírtak erősen sértettek volna emberi érzékenységeket. Vagyis hát, igen... – leginkább egyetlen ember érzékenységét, és én el szerettem volna kerülni, hogy ez az egyetlen ember regényem olvastán vérig sértődjön, s hogy életének olyan tévedéseivel-bűneivel kelljen szembesülnie, amelyeket eddig sem volt, s ezek után még kevésbé lesz képes feldolgozni.

Ezért aztán a regény könyvalakú megjelentetésének a kudarca csak egyik részben volt számomra kellemetlen – másrészt ugyanis inkább örültem, hogy a már vagy 15 éve lecsillapodott családi konfliktusok újbóli kirabbanása elhalasztódott, s nekem még egy ideig nem kell azt vállalnom, hogy az érintettben tudatosulnia kell: „a nyilvánosság előtt” is szembefordultam vele. Mert hogy szembefordultam vele, azt tudja ő is, meg tudja a nyilvánosság is, de ő nem tudja azt, hogy ezt a nyilvánosság is tudja.

Kicsit olyan ez, mint amikor a férj megcsalja a feleségét és ezt külön-külön közli a nyilvánossággal, és közli a feleségével is. Azt azonban mindenképpen szeretné elkerülni, hogy a feleség azt is megtudja: a dologról már mindenki más is értesült - úgy érzi, feleségét magánál a ténynél is jobban sértené az, hogy ezzel a számra kellemetlen igazsággal a nyilvánosság tudomása előtt is szembe kell néznie. Ha már megcsaltam, gondolja a férj, legalább attól megkímélem, hogy ezt a világ előtt is vállalnia kellejen. A világ persze tud mindent, de az asszony előtt úgy tesz, mintha...

No, hát ez az óvatoskodásom és ez a lelkiismereti dilemmám az internetes publikáció kapcsán már nem merülhet fel azon egyszerű oknál fogva, hogy Egiszthosz még soha nem szörfölt a Világhálón és biztosra vehető, hogy nem is fog.

Mintha az én elhatározásomhoz igazították volna: az elmúlt hónapban két magyar televíziós csatorna is bemutatta Jancsó Miklós Szerelmem, Elektra c. mizifilmjét. Néhány évvel ezelőtt, miközben a Szembesülést írtam, azon keseregtem, hogy erre az utoljára kései kamasz koromban látott filmre alig emlékszem, holott a magam Oresztész-Elektra-történetét szövegetve talán hasznos adalékokat meríthettem volna belőle. Jobban élt bennem a talán Esztergályos Károly rendezte, azonos című tévéfilm, s az határozottan tetszett. Jancsó nagy színes tablójából jószerével csak a Hortobágyon vágtázó lovakra és a meztelen nőkre emlékeztem, meg arra, hogy baráti körünkben parázs vitát váltott ki, sokan egyértelműen elutasították, én viszont talán a védők között voltam.

Nem csoda, hogy most fokozott várakozással néztem a vetítés elé.

Ám lelki készülődésem fölöslegesnek bizonyult. Jancsó filmje rossz. Vagyis hát, persze... Mihez képest? A hetvenes években egy ilyen film elkészítése Kádár Magyarországán, az Aczél György irányította kulturális közegben – alkotói, művészi hőstettnek is nevezhető.

Az utólagos véleményezés tehát nem egészen igazságos, még akkor sem, ha a Szegénylegények vagy a Sirokkó nem vesztette el erejét, súlyát: ma is nézhető, élvezhető filmek, tele feszültséggel, elgondolkodtató szimbólumokkal – korszakalkotó jelentőségük kilépett az időből. Az Elektra viszont elvesztette minden vonzerejét. Ami akkor merész társításnak tűnhetett, ma bárgyúság, amitől akkor megállt a lélegzet, azon ma átüt a mesterkéltség, esetlenség. Utólag nem vehető komolyan a nagy ötlet, hogy a magyar pusztán játszódjon a görög tragédia: a gatyás csikósok, tógaszerű öltözékbe csavart asszonyok és meztelen lányok egyidejű felvonultatása kifejezetten komikus hatást kelt.

Gyurkó László szövegei viszont változatlanul nagyon jók, a film ott él, ahol Hernádi Gyula nem babrált bele és ahol Jancsó képei nem zavarják érvényesélésüket.

Ezért jobb az ezerszer eszköztelenebb tévéjáték a mozifilmnél. És amennyire vissza tudom idézni: Katona T. Ágnes hitelesebb Elektra volt Törőcsik Marinál, Bán János jobb Oresztész volt, mint Cserhalmi. Esztergályos Károly színészei értették, mit játszanak, a Jancsó-mozgatta figuráknak láthatólag fogalmuk sincsen, mit keresnek a nyargalászó lovak között. No, aztán amikor Főnix képében leszáll az a nevetséges helikopter a csikósok és meztelen leányzók közé, azt már nem is lehet röhögés nélkül kibírni.

Rossz film, na!