Alla Golovusovnát
Allah is allergológusnak teremtette. A homályos tekintetű szakorvos annak
rendje és módja szerint tüsszögött, ha virággal kedveskedtek neki, ha pedig
elfelejtették a születésnapját, eleredt a könnye és egybefolyt orra nedveivel.
Kis cellában fogadta a betegeit a klinika legeldugottabb sarkában. A szoba
előtti padon ültek a páciensei. Az ajtón és az ajtófélfa közötti kukucskálón
bámulták Alla Golovusovna megfogó alakját, amint szomorúan merengett asztalánál.
A betegekkel szemközt egy fémmel borított, vagy egyenesen abból készült ajtó
nyílt. Illetve dehogy nyílott, hál'istennek, egy ideig nem jött ki rajta senki,
s nem is ment be. A türelmes várakozók ugyan még maguknak sem vallották be,
de titokban rettegtek attól, hogy egyszer majd nem csupán gondolataikban,
hanem valójában kinyílik a fémajtó. Leginkább azért féltek, mert nem tudták,
ki lép ki mögüle. Így aztán a szemük sarkából merték csak lesni, a többi aggódó
szemüket az orvosnőre vetették a cúgos résen át. Az aprócska szakorvosi rendelő
már első látásra komfortosnak tűnt. Voltak benne növények, könyvek, a priccsen
tollas párnák, és por, por, por, minden mennyiségben, tekergett az asztal
körül néhány macska és egy-két kutya is. Kis kalitkában papagájok káromkodtak,
szidták a rendszertelenül közlekedő autóbuszokat, az idevezető csúszós, takarítatlan
utakat. Az aranyhörcsögöt naponta kellett pótolni, mert a takarítónő folyton
egérnek nézte és rendre leütötte szegény párát a szőrét hullató partvissal.
De a halak az akváriumban jól bírták a hideget és a szennyezett vizet. Csak
Alla Golovusovna vágyott egy kis melegre. Olyankor behívott egy-egy beteget
a kint ücsörgők közül.
A doktornő könnyen megkülönböztette betegeit. Az egyik
madártejes csokit hozott, a másik bonbont, a harmadik Milkát.
- Hogy van, kedves Madártej? - kérdezte, az letette elé
a doboz édességet, ő pedig lelkiismeretesen neki is esett, mert tisztában
volt azzal, egy percig sem lazsálhat, annyi a dolga.
- Hogy érzi magát, kedves Bonbon, a mai napon? - kapott
be gyorsan az allergológusnő egy szem bonbont, feltűnő hozzáértéssel soha
nem harapott belőle darabkákat, egészben dugta a szájába, ott roppantotta
szét a halmocskákat, különben kifolyt volna belőle az a lötty, amit egyesek
nem átallanak konyaknak nevezni.
- Jó a színe, kedves Milka - folytatta töretlen munkakedvvel,
pihenésre nem jutott idő, pillanatok alatt elolvadt nyelve alatt a tejcsokoládé.
- …
Így ment ez egész nap, szegény Alla Golovusovna alig győzte
enni a rengeteg édességet. Félő volt, hogy nem bírja már soká a mája a kakaóvajat,
s megbetegszik.
Aztán egy napon meg is történt a baj. Azzal kezdődött, hogy
kinyílt a fémajtó. És nem egy kórboncnok lépett ki maszatos gumiköténnyel
a hasán, ahogyan első látásra az ajtó minősége sejteni engedte, hanem egy
török, suhogós szabadidőruhában, fején fekete sísapkában. Tollas kabátja,
színes tornacipője menetre kész volt. Nem is ült le a török a sorba a többiek
közé a kispadra, hanem se szó, se ocseregy, kopogtatás nélkül nyitott rá az
aznapi madártejes, bonbonos, milkás csokiktól alaposan megkínzott Alla Golovusovnára.
Az fáradtan emelte homályos tekintetét a kezében nagy dobozzal ácsorgó törökre,
de azért türelemmel végezte tovább a dolgát.
- Hogy van, kedves Alvé? - mozdult rutinos szájában az újabban
vaníliával ízesített, szotyolából sajtolt csemege íze.
De a folytatásban az orvosnő vércukorszintjét ezúttal nem az alvé emelte meg.
A török azzal rakta elé és bontotta ki csomagja tartalmát, hogy mától kibérelte
a klinika igazgatójától a szomszédos boncolótermet, s a fémajtó mögötti lerakatában
még háromszáz ilyen kávéfőző vár vevőre, amilyen ez is itt. A kávéfőző szóra
Alla Golovusovna felforrósodott, kisvártatva remegni kezdett, mint akin az
elvonás tünetei jelentkeznek. A rosszullét végén nagy nyomás alatt kieresztette
gőzeit. Enyhe bűz terjengett, a gumi olvadt meg egy kissé a feje tetején,
ez azonban nem zavarta. Megkönnyebbedett, úgy érezte magát, mint akit kicseréltek,
átalakítottak, s ripsz-ropsz átneveztek. Ahogyan a készülékekre is hamis márkanevet
festettek, de kiköpött eredetinek látszottak. Tisztára úgy néztek ki, amilyenekre
a tegnap esti kis színes hírműsorban hívták fel a nézők figyelmét, miszerint
balesetveszélyességük miatt éppen kivonták valamennyit a forgalomból. Alla
Golovusovna azonnal megértette, hogy mája elhasználódott, addig kell szakot
változtatnia, amíg nem késő. Összeszedte cókmókját, a virágokat, a porokat,
a tollakat, a madarakat, macskákat, kutyákat, halakat, aranyhörcsögöt ráhagyta
allergiás pácienseire. A padon ülők beletörődötten integettek a távozó után
nedvesre fújt zsebkendőiket lobogtatva. Legalább szárad közben, gondolták
elégedetten, és hálásan pislogtak a fémajtóra is, ahonnan hál'istennek nem
a kórboncnok lépett ki maszatos gumiköténnyel a hasán. Alla Golovusovna pedig
fájó szívvel, de azzal a kemény meggyőződéssel bicegett át a baleseti sebészetre,
hogy ezután máshol van rá szüksége a betegeinek.
Allah néha téved.